Üdvözlöm!
Dukai-Gyimóti Sándor vagyok a DS Performance alapítója és egyedüli tulajdonosa. Személyre szabott jármű hangolással, általános és speciális szervizeléssel foglalkozom/foglalkozunk.
De honnan is az autók világa, a tuning és a szervizelés.
Egész pontosan 1990-ig nyúlik vissza mikor is mesterleveles autószerelő édesapám megalapította saját az akkor még Dukai Sándor E.V néven futó autók szervizelésével és javításával foglalkozó vállalkozását. A sors vagy talán szüleim fintora, hogy a cég épp annyi idős mint én és talán ez az a pont ahol el is kezdődött a közös történetem az autók világával.
Hosszú és műhelylátogatásokkal teli gyerek majd serdülőkorom volt majd a helyi gimnázium elvégzése után beadtam jelentkezésem a győri Széchenyi István egyetem gépészmérnök szakára amit Járműgépész szakiránnyal végeztem.
Az egyetemi éveim alatt már belevetettem magam a motorvezérlők programozásának világába és gyakorta jártam BOSCH szervizanfolyamokra vagy iratkoztam be és végeztem el külföldi kurzusokat Level 1 és Level 2 szinten chiptuning témában, hogy a legátfogóbb képet kapjam masszív alapokkal.
Saját vállalkozásom indulása 2016. Számomra valóban ennyi év, tapasztalat és folyamatos fejlődés áll mögöttem szemben azokkal, akiknél az éveket csak a kreatív marketing írja. A 10 év alatt megannyi Stage 1-en túlmutató Stage 2 vagy épp Stage 3/4 szintű építésen mentünk keresztül sikerrel és autóink folyamatosan bizonyítanak a közutaktól a versenyekig vagy esetenként pályanapokat is látogató tulajdonosaiknál.
Hazai környezetben lévő működésünk mellett jelenleg globális hálozattal is rendelkezünk. Jelenleg 4-6 partnerünk van a világ különböző pontjain melyek között a teljesség igénye nélkül találunk DSP partnert Németországban, Horvátországban vagy épp Malajziában.
Tekintve, hogy édesapám vállalkozása - ami idő közben Dukai Autó KFT-vé nőtte ki magát - párhuzamban fut a sajátommal a technológiai fejlődést lekövetve felkészülve a hibrid és EV gépjárművek szervizelésére és karbantartására másoddiplomán 2024-ban elvégeztem az Elektromos Járműhajtás szakmérnöki képzést is. Ezzel párhuzamban újabb Bosch szerviztanfolyamokat végeztem Alternatív hajtási rendszerek témakörben.
Motorsport nélkül unalmas az élet így egy kedvtelés célú kurzusra is beiratkoztam "Performance Engineering in F1" témakörben, ahol különböző F1 szimulációkról és adatelemzésről tanulhattam.
Összességében az életem minden szegmensében jelen voltak, vannak és lesznek az autók legyen az belsőégésű, hibrid hajtáslánc vagy épp elektromos.
Ahogy azt az elején írtam úgy tűnik a sors vagy a szüleim ezt szánták nekem amit töretlen lelkesedéssel, tudásvággyal, folyamatos naprakész tudással és képzésekkel igyekszem fenntartani és meghálálni.
Én/mi - mert hiába két vállalkozás a család az egy - itt a DSP-nél azért dolgoztunk és dolgozunk, hogy ügyfeleink és ügyfeleink autóinak minden igényét tökéletesen, becsülettel, magas minőségben ki tudjuk szolgálni!